lederlaszlo.comMinden, ami pszichológia

Tanult tehetetlenség

Széthulló családok, pszichoszomatikus hátterű szív- érrendszeri vagy daganatos megbetegedések terjedése jelzi: valami nagy baj van az életmódunkkal. Léder László szervezetfejlesztő pszichológussal arról beszélgettünk, mi áll a társadalmi méretű tünetek hátterében.

  • A médiából zuhognak ránk az életmód tanácsok: sportoljunk naponta, táplálkozzunk egészségesen, szánjunk időt a kikapcsolódásra. Miért nem hallgatunk az okos szóra?
  • Kicsit bonyolultabb a dolog annál, mint hogy megoldást adhatna néhány életmód-tanács. A kérdés az, tudunk-e harmóniát teremteni az életünkben, van-e egyensúly a munka és a magánélet között. A válasz sajnos az, hogy erre nagyon kevés embernek van módja.  A különböző vizsgálatok, pszichológiai, szociológiai vagy akár a munkaerő-piaci felmérések azt mutatják, hogy nekünk magyaroknak egyaránt fontos a munka és a család, értékrendünkben ezek a fogalmak állnak az első helyen. Ez egyben azt is jelenti, fontos számunkra, hogy kiteljesedhessünk a munkánkban, és elismerjék az erőfeszítéseinket.
  • Ez önmagában nem ok arra a töménytelen feszültségre, amennyi felhalmozódik bennünk életünk során.
  • Ahhoz, hogy magyarázatot találjunk, nem elég az egyes személyiséget, vagyis az embert vizsgálnunk. Meg kell nézni, milyen a társadalmi, munkahelyi környezet, amelyben él. Mi magyarok büszkék vagyunk rá, hogy kreatívak és innovatívak vagyunk. Ehhez képest a magyar munkaadót és munkavállalót minden felmérés szerint a rugalmatlanság jellemzi. Kezdetben komoly feszültségeket okozott például az idetelepült nyugati cégek külföldi menedzsmentje és az alkalmazottak között, hogy nem találták meg a közös hangot, egyszerűen azért, mert a német, brit vagy amerikai vezetők nem a hazai merev struktúrák közepette szocializálódtak. Az ilyen tapasztalatokból akár summás megállapításokat is tehetnénk, de ez nem lenne igazságos, hiszen a mélyebb elemzések arra is rávilágítottak, hogy a magyar munkavállalók, ha megfelelő környezetbe kerülnek, valóban tele vannak ötletekkel, tehetséggel és kreativitással. A nagyobb gond a munkahelyi, társadalmi rendszerek rugalmatlanságában rejlik. Ez már elkezdődik az iskolában, hiszen az iskola egyben munka-szocializációs rendszer is. A magyar oktatási rendszer pedig, ez sokak szerint a pedagóguspálya elnőiesedésének és az erőltetett koedukációnak a számlájára írható, elsősorban az alkalmazkodóképességet jutalmazza. Azokat a gyerekeket, akik az órán „jól viselkednek” és helyesen visszaadják a tananyagot, amit a tanár leadott. Erre, lássuk be, a kutatási adatok és a teljesítmény mérések szerint a fiúk kevésbé képesek és alulmaradnak. Meglepő, de ahol férfi tanárok is oktatnak, és nem büntetik a normától való eltérést, ott jelentősen megnő a fiúk teljesítménye, nagyobb teret kap a kreativitás, a rugalmasság, mint a leadott anyag egyszerű visszaadása. Természetesen sok kislány ugyanúgy szenved a merev követelményektől, mint a fiúk. Előttük is megnyílik a tér, ha élményszerűbb, önálló munkára alapozott a tanítás menete. Ha erre nincsen mód, jönnek a pszicho-szomatikus tünetek, az agyonstresszelt gyerekek.
  • Ez folytatódik a munkahelyeken is?
  • Felnőttként úgy reagálunk a reménytelenül zárt rendszerekre, hogy zártan kezdünk gondolkodni magunk is. Ezt úgy hívják, hogy tanult tehetetlenség. Nem ugrálunk, nem akarunk kitűnni ötletekkel, elvégezzük, amit utasításba kapunk. Mondok egy példát. Egy nagyvállalatnál készítettünk felmérést a munkavállalók innovációs hajlandóságáról. Az egyik kérdés az volt: ötletelő típusnak tartja-e magát? A válaszok 90 százaléka „nem” volt. Néhány kérdéssel később megkérdeztük: van-e ötlete, miként lehetne hatékonyabban megszervezni a munkát? A válaszadók 80 százaléka több javaslattal is előállt. Különösen a kétkezi munkát végzőkre jellemző, hogy identitássá válik a „nincs ötletem” magatartás. Ebben, mint a vizsgálatok kiderítették, az a közvélekedés érhető tetten, hogy csak az komoly ember, aki irodában ül.
  • Ön jó példaként említette az idetelepült külföldi cégeket. De egy multinacionális cégnél merevebb rendszert nehéz elképzelni, hiszen ott minden munkafolyamatot aprólékos szabályok határoznak meg.
  • Ez csak részben igaz, vállalata válogatja. A többségük már megtanulta, hogy komoly profitot hoz, ha a munkavállalók kreativitásának is teret adnak, vagy még inkább ha becsatornázzák azokat a rendszerbe. Ettől függetlenül azt kell mondanom, a nagy cégeknél éppen úgy találunk jó és rossz példákat, mint a családi vállalkozásoknál vagy a kis és közepes méretű cégeknél. A gondot én abban látom, hogy a munkaadók jelentős részénél a vezetőknek semmilyen vezetői képzettségük nincs, és senki nem vizsgálja azt sem, pszichológiailag alkalmasak-e vezetőnek. Ezek a főnökök lesznek azok, akik jobban szeretik, ha az alkalmazott mindig szem előtt van, mereven elzárkóznak minden olyan kezdeményezéstől, mint például a rugalmas vagy részmunkaidő, esetleg távmunka. Ezek a foglalkoztatási formák ugyanis rugalmas munkaszervezést igényelnek, ami már erőfeszítéseket követel az irányítóktól is. Mondok mást: a budapesti agglomerációból száz ezrek kelnek útra minden reggel, hogy dugóról dugóra araszolva beérjenek a munkahelyükre. Miért? Hiszen egy konferenciahívást percek alatt össze lehet hozni a skype révén, meg lehet beszélni a napi munkát akár óránként. Ismerek versenyképes, modern hazai cégeket, szolgáltatói és termelési szektorban is, ahol ezt megoldották: a munkatársak rugalmas munkaidőben, a családi élet menedzselhetőségét figyelembe véve végzik – világszínvonalon- munkájukat.
  • Az ilyen ötletre rendszerint azt mondják, van éppen elég bajuk, miért nehezítenék a saját dolgukat?
  • És ebben igazuk van. Mert Magyarországon ugyan valóban alacsonynak mondhatók az adók, de a munkára nehezedő járulékterhek olyan magasak, ami önmagában visszafogja a cégek teljesítményét. Emellett a gazdasági környezet olyan, mint egy akadálypálya, ahol csak nehezen lehet baj nélkül lavírozni. Mindezek oda vezetnek, hogy egy-egy munkavállalónak két-három másik ember munkáját is el kell végeznie, vagyis a cégek az optimálisnál lényegesen kevesebb embert alkalmaznak. Sok munkahelyen úgy lesznek úrrá ezen a helyzeten, hogy fokozzák a munka intenzitását, vagy lényegesen meghosszabbítják a munkaidőt. Nem ritka ma már a 10-12 órás munkanap sem. S mindehhez hozzá kell adni, hogy az elérhető keresetek messze alatta maradnak még a régiós átlagnak is. Megrázó tapasztalat volt, amikor egy olyan cégnek dolgoztunk, amelynek volt egy hazai és egy lengyel üzeme is. A lengyel bérek nagyjából harminc százalékkal voltak jobbak a magyarnál, és a terhelésben is nagyjából hasonló volt az arány a mi hátrányunkra. A legszomorúbb az, hogy mindezek igazak a közigazgatásra, és más nagy rendszerekre, mint például az egészségügyre, a szociális ágazatra. Ha mindezt átgondoljuk, máris találunk magyarázatot az egészségtelen életmódra. Szembe kell néznünk azzal is, hogy a túlterheltségnek egyenes következménye a korai kiégés, depresszió, és a pszichoszomatikus hátterű megbetegedések.
  • Mert nem marad elegendő idő, energia és pénz a kikapcsolódásra, sportra, az egészséges életmód kialakítására.
  • Ebben az a legszomorúbb, hogy a túlterheltség, a merev munkahelyi és társadalmi struktúrák fenntartása, a kreativitás elfojtása nemcsak megbetegít minket. Ez már ma is az ország és a cégek versenyképességének rovására megy, hogy képtelenek vagyunk élni az új technológiák által kínált rugalmas lehetőségekkel. Azok a cégek akik ezt megoldják vonzó és versenyképes munkahelyekké válnak, a legjobbak közül válogathatnak, ami egyre fontosabb a gyorsan szűkülő hazai munkaerő piacon.

 

Az interjút készítette: Nagy Ida

Megjelent: Demokrata 2016. március

https://lederlaszlo.com/wp-content/uploads/2017/02/youtube4.png.jpg