Van-e létjogosultsága férfi és női gyászról beszélnünk?

A férfigyász egyik alapvető jellemzője, hogy az érintett környezete, tágabb értelemben maga a társadalom is nehezen ismeri fel, gyakran akaratlanul is átnéz rajta.

Képzeljük csak el, ha temetést követően egymás kezét fogó, halkan, kis csoportban együtt sírdogáló férfiakat látnánk. Rosszul kódolt megküzdési stratégia, hogy a férfit racionalitás, a nőt érzelmek jellemzik. Hogy a férfinak magának kell megoldania lélektani problémáit, a nő „legálisan” kér segítséget, s ezért a környezet megértést és hálát mutat.

A férfi és női szerepeket alapvetően két faktor, a velünk született diszpozíciók, illetve a társadalmi normák alakítják. A velünk született tulajdonságok, vagy hajlamosítók tényezők kutatása még mindig gyerekcipőben jár. A nőket és férfiakat megkülönböztető lelki folyamatokat ezért – valószínűleg tévesen – elsősorban szocializációs mechanizmusokkal magyarázza a pszichológia tudománya.

A gyász esetében is hasonló helyzettel van dolgunk. A férfi és női gyász közötti különbségeket elsősorban szocializációs és társadalmi értékrendi tényezőkkel magyarázzuk. Miért gyászolnak másképpen a férfiak? Hogyan segítheti a gyászoló férfit közvetlen környezete vagy akár a társadalom?

A láthatatlan gyász

A férfi gyász egyik alapvető jellemzője, hogy az érintett környezete, tágabb értelemben maga a társadalom is nehezen ismeri fel, gyakran akaratlanul is „átnéz rajta”. A fenti jelenség magyarázata a férfiak és nők gyászra adott „legális „, a társadalom által elvárt és elfogadott viselkedésében keresendő. Képzeljünk csak el, egy temetést követően egymás kezét fogó, halkan, kis csoportban együtt sírogató férfiakat.

Olyan sztereotípiák ezek, melyek magukra az érintettekre is hatással vannak. Rosszul kódolt megküzdési stratégiák: a férfit racionalitás, a nőt érzelmek jellemzi. A férfi maga kell, hogy megoldja lélektani problémáit, a nő legálisan kéri környezet segítségét, melyért a környezet megértést és hálát mutat.

A férfi abortusza

A láthatatlan gyász klasszikus példája lehet az abortuszok következtében meg nem születő gyermek elvesztésének feldolgozása. A szakirodalom és az érintett intézmények szinte kizárólag az anya nehéz helyzetével foglalkoznak. Pszichológusi tapasztalataim szerint azonban a férfiak sokszor nehezebb helyzetben vannak, mint maguk az anyák. Hogyan lehetséges ez? Egyrészt előfordulhat, hogy az abortusz döntését sokszor maguk az anyák, ” az anya jogán” a férfi bevonása nélkül, vagy akarata ellenére hozzák meg. A férfiak vesztes helyzetből indulnak, olyan kérdésről van szó, melyben ők maguk is az anyát elsődleges döntéshozónak tekintik, véleményükkel ” nem akarják” tovább nehezíteni egy szeretett személy helyzetét. A férfiak számára tehát a legfontosabb lélektani kapaszkodó a   „helyzet feletti kontroll” érzése hiányzik. Így, bár az anya az elsődleges elszenvedő, a ” folyosón várakozó apa” lélektani terhe veszélyesen nagy lehet. Saját környezetemben fordult elő az a sajnálatos esemény, amikor a betegen született gyermeket, az apa tiltakozása ellenére az anya gyermekotthonban kívánta elhelyezni. Az apa a férfi gyász klasszikus formáját mutatva bezárkózott, hallgatag és megközelíthetetlen lett, mély depressziója pedig öngyilkossághoz vezetett.

Vannak-e tipikus férfi fázisok?

A férfi és nő gyászában alapvető különbségnek tűnik az un. aktív, illetve passzív gyász folyamata. Az aktív gyászmunka inkább a nőkre, míg a passzív gyász leginkább a férfiakra jellemző. A férfiak igénylik azt a megszólítást, ami elindíthatja gyász folyamatukat. Jól emlékszem arra az esetre, amikor egy mátrai kis faluban odalépett hozzám egy idősebb ismeretlen hölgy és rövid bevezető után elpanaszolta fiú unokájának halálát. A hölgy összeszedett volt, nem állt semmilyen szer hatása alatt. Azt gondolom, hogy hasonló, a szakirodalomban ” cry for help” vagy „segítségért kiáltás”-nak nevezett viselkedés, ebben a formában férfiak részéről nagyon valószínűtlen lenne.

Hogyan segíthetünk?

A legfontosabb természetesen annak tudatosítása, hogy a sokszor passzív, érzelemmentesnek tűnő férfi gyász megfelelő feldolgozása is nagy mértékű érzelmi támogatást igényel. A tapasztalatok szerint a férfiak, amennyiben számunkra otthonos közegre találnak szívesen beszélnek gyászukról. Jellemzően tervezetlen, egyéb programokhoz kötődő együttlétek, spontán beszélgetések és más férfiak jelenléte segítik ezt a folyamatot. A férfiak jelentős része idegenkedik a mentálhigiénés támogató munkában megszokott tematikus, önfeltáró, vagy pszichodramatikus módszertantól. Semmiképpen se erőltessünk, hogy egy gyászával küzdő férfi ezeken a fórumokon kezdje gyászfeldolgozó munkáját. Amennyiben szakember segítsége javasolható, teremtsük meg a választás lehetőségét, hogy a gyászoló dönthessen: női vagy férfi szakemberhez fordulna szívesebben segítségért. Sok férfi számára előny, ha a segítő személye is férfi. Férfi háziorvos kollégák gyakran számolnak be a „kertkapuban kialakuló” spontán beszélgetésekről gyászoló férfiakkal.

Más férfiak viselkedése

Meghatározó lehet, hogy a gyászolásban érintettek között milyen közösségi norma uralkodik. Amennyiben a gyászolók között van olyan férfi, aki érzelmeit mások számára is elfogadható módon kifejezi, megnő az esélye, hogy más férfiak is nyíltabban kommunikálják fájdalmukat. Előfordul, hogy a család egy másik, a férfihez közel álló barát vagy családtag támogatását kéri a passzív gyász megtöréséhez.

Közös gyász

A férfi és nő közös gyásza akkor működhet, ha a két ember között megfelelő lélektani kapcsolat alakult ki. Sokszor azonban előfordul az is, hogy maga a gyász folyamata választ el, vagy hoz közelebb egymáshoz házaspárokat, testvéreket, családtagokat. A kórós gyász folyamata többnyire nehezen elviselhető, megterhelő és romboló hatású. A „szép gyászt” az elhunyt emlékének békés ápolása, a szeretett személy belső visszatérése jellemzi.

A segítő személyek hiánya

Meghatározó probléma, hogy az egészségügyben és szociális szférában dolgozók maguk is kevés kompetenciával rendelkeznek a halál és a gyász megfelelő kezelésére. Nehezen hihető, de sajnos igaz a történet, hogy egy jó nevű kórházban az iker újszülöttjeit elveszítő és teljesen egyedül hagyott fiatal párnak kizárólag egy roma takarítónő segített. Bánatukat látva megvigasztalta őket és átadott egy Jézust ábrázoló képet. Azt gondolom, hogy a segítő személyzet alapvető szemléletváltása és megfelelő képzése nélkül sem a női, sem a férfi gyász kérdése nem oldható meg. Mi segítette kettejük megküzdését? Ahogy a fiatal férj fogalmazott: csak az összekapaszkodás.

Megjelent: HVG Extra Pszichológia 2015. novemberi szám