Őszinte lúzerek?

Maga egy lúzer, fiam…

Megtörtént esetet mesélek el. A most ötvenes éveit taposó, az üzleti életben közismert és tisztelettől övezett ügyvezető nevetve idézi fel vezetői karrierje hajnalát: sose felejtem el – mondja – amikor a 90 es években, még fiatal menedzserként, magához hívott a nagy főnök, és nemes egyszerűséggel leüvöltötte a fejemet. Az ok? Egy management beszélgetést követően tájékoztattam a munkatársaimat a várható változásokról. Nekem senki sem mondta, hogy titokról van szó….próbáltam védekezni. A főnök úgy nézett rám, mint a bolondra. Nagy levegőt vett és azt mondta: fiam vagy vezető lesz vagy egy őszinte lúzer, egy vezető hatalma az, amit nem mond el. Akkor határoztam el, hogy az őszinteség a munkásságom alapelve lesz, ha kő kövön nem marad, akkor is. János – nevezzük így a mesélőt – azonban gyorsan hozzáteszi: az őszinteség nem egyszerű dolog, a mai napig tanulom. Vannak bizonyos szabályok, amiket észben kell tartani.

Az őszinteség néhány aranyszabálya:

Őszintének lenni elsősorban is magunkkal szemben kell. Ez a legnehezebb lépés. Taktikai okokból elrejthetem a félelmem, hogy mások ne lássák rajtam, de magamnak nem hazudhatok. Nem mondhatom utólag, hogy kemény fickó voltam, meg sem ijedtem.

Az őszinteség építhet és rombolhat is. Ismerek olyan vezetőket, akik mérlegelés nélkül mindig, mindenkivel őszinték akarnak lenni. Nehéz sorsuk van. Nem nevezném őket csapatépítő típusnak. Valamiért az emberek távolságot tartanak tőlük. Miért? Mert az őszinteség éles kés, amivel jó akarattal is sebeket ejthetünk. Mindennek megvan a maga ideje és stílusa. Egy vezetőnek ezt a művészetet kell elsajátítania. Volt, hogy évek után jött el az a lélektani pillanat, hogy valakivel őszinte beszélgetést folytathattam, tudni kell várni.

Fölösleges őszinteség. Létezik ez a kategória is. Tegyük fel, hogy új munkatársat felvételiztetünk, és az illető valamiért nem szimpatikus. Egész egyszerűen nincs jogunk ezt a felvételi beszélgetés alatt kifejezésre juttatni, mert ezzel az illető esélyeit rontjuk. Azzal, hogy mi tetszik és mi nem, érdemes kivárni. Van akit először nem kedvelünk, de aztán kiváló kapcsolatunk alakul ki. Az elsietett őszinteség, az egészet lerombolhatja. Emlékszem ilyen esetre is, több év után egy esti borozáson mondta el nekem az egyik vezető hölgy, hogy bizony az első hónapban egyáltalán nem voltam neki szimpatikus. Jót nevettünk. Pontosan érezte a pillanatot és a helyet, amikor ezt elmondhatta.

Etikátlan őszinteség. Megkérdezhetem Öntől, mint tanácsadómtól, hogy az előbb mit mondtak el Önnek a beosztottjaim? Természetesen nem, és Ön erre etikai okokból csak azt mondhatja őszintén, hogy nem válaszolhat. Ha pedig nagyon őszinte, hozzáteheti: hogy micsoda alak maga, kutakodik a munkatársai után? Az etika magasabb rendű kategória.

Kegyes hazugság? A kegyes hazugság létezik, kár tagadjuk. A baj azzal van, hogy sokan gyávaságból bebújnak mögé. Kegyes hazugság volt, amikor a vállalat eladásáról szóló rémhíreket letagadtam, pedig sajnos volt valóságalapjuk. Miért tettem? Az embereim és a vállalatom védelmében. Egy vezetőnek ezt mindennap alkalmazni kell, de nagyon fontos, hogy legyen legalább egy olyan társa, akivel mindezt megoszthatja és aki idejében szól neki: idáig és ne tovább, most már gyávaság kerülgetni a forró kását. A legtöbb vezetőnek nincs ilyen embere ezért nagyon magányosak. Nekem az egész managementem ilyen. Velük mindig, mindent megbeszélek. Ez összetart bennünket

Az őszinteség kultúrája. A vállalati őszinteség olyan kultúra, ami csak lassan alakulhat ki. Mindenki – teljesen érthető módon – először szeretné megtapasztalni, hogy “megéri-e őszintének lenni”. Ez a legfontosabb: egy vezető tegye “jó befektetéssé” az őszinteséget. Ha nekem valaki őszintén jelez egy hibát, mindent elkövetek, hogy ne kelljen szankcionálnom. Ha “elsumákolja” akkor is szankcionálom, ha kis dologról van szó. De a legfontosabb, hogy a falig elmegyek az őszinteséggel, minden infót azonnal megosztok, lehet velem beszélni, a vezetőimet is erre oktatom. Nem könnyű, de működik.

Az őszinteséget gyakorolni, jutalmazni és segíteni kell. Volt olyan vezetőm, akinek az emberei állandóan betegállományba mentek. Tudja, ez a tipikus egy-két napos betegállomány. Kértem, hogy beszéljük át és elárulta, hogy nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Tudta, hogy az emberei nem mindig betegek, csak dolguk van. Összeültettem másik két vezetőmmel, ahol nem volt ilyen probléma. Persze, hogy a vezetőm rontotta el. Aki őszintén megmondta, hogy a lánya esküvője miatt nem akar pénteken bejönni, arra dühös lett és elmesélte neki, hogy neki mennyi dolga lenne, de ez egy munkahely….a legrosszabb válasz. Ez a vezetőm egyébként már nincs itt a cégnél, egy őszinte beszélgetést követően, – amit ő kért – önként távozott. Ma is jóban vagyunk, pedig nagy feszültséget hagyott hátra nekünk, de egészen biztos, hogy az őszinte beszélgetés segített abban, hogy ne essünk egymás torkának.

Csak azt mondhatom: minden vezető kutya kötelessége építgetni az őszinteséget maga körül. De csak, ha ő maga erre képes. Sok sikeres sumákoló vezetőt ismerek, de soha nem dolgoznék velük egy munkahelyen. Sőt – őszinte leszek – kiváló munkatársakat vadászunk le naponta az ilyen vezetők mellől. .)